Az Oltáriszentség (lat. Sacramentum Altaris). A helyes táplálék megválasztása ma általában igen fontos szempont a tudatosan élők körében. Nem mindegy, mivel táplálkozunk, mi mindent veszünk magunkhoz. A jó táplálék megerősít, az egészségtelen beteggé tesz. Így van ez szellemi értelemben is. Az Eukarisztia a keresztények tápláléka, amelyet Jézustól kaptak, és ami titokzatos módon Jézusban részesíti őket.

 Hogyan lehetséges ez? Jézus olyan szavakkal írja körül a történést, amelyek egyszerre egyszerűek és megbotránkoztatóak: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,48–51). Ha szó szerint vesszük ezeket a mondatokat, valamiféle „rituális kannibalizmus” jelenik meg bennük – a korabeli zsidók ezért botránkoztak meg Jézusban. Ő azonban az utolsó vacsorán megmutatta, hogy miként lehet helyesen érteni a szavait: „Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: »Vegyétek, ez az én testem.« Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.«” (Mk 14,22–24).

 Hogy lesz a kenyér test, a bor vér? Ez a titok, a szentség lényege, amelyet Szent Ágoston így ragad meg: „Egyszerre jel és valóság”. A jel: kenyér és bor, a valóság: test és vér. Emberi logikát meghaladó, mégis Jézus szavai szerint a hitünk egyik fontos alapját képező igazság ez. 

 Ehhez a táplálékhoz minden szentmisénk alkalmával hozzájuthat az, aki a szentmise során szentáldozáshoz járul. Krisztus testének magunkhozvétele történhet beteglátogatás során is.